Barion Pixel

Falatka, hidegtál, szendvics rendelés

A finom sajtoknak mindig is lelkes fogyasztójuk, rajongójuk voltam. Közel-Keleten töltött éveim során rengeteg különféle sajtot volt szerencsém megkóstolni, többek közt egyik kedvencemmé vált a ciprusi eredetű halloumi sajt, mely a térségben különösen népszerű. Sajtos blogommal egy kis betekintést szeretnék mélyebben nyújtani, mely sajtokat is használjuk az Oryx szendvicsek, falatkák, illetve az új, higiénikus hidegtálak esetében, ezáltal egy kis segítséget adni falatka-, hidegtál vagy szendvics rendelés esetén, mely sajtok honnan származnak, milyen ízvilágot képviselnek.

Milyen sajtokat használunk a szendvicseken, falatkákon, hidegtálakon?

Kezdeném is az egyik, talán legdekoratívabb (szerintem 😊) szendvicsünkkel, a Sajtkirály szendviccsel, mely egy igazi sajtkavalkád, kezdve a finom krémsajtos alappal, a szendvicsre ezt követően füstölt trappista sajt került, majd petrezselymes cheddar sajtos golyócskák, mely formázhatóságánál némi krémsajttal egyenlítettük ki a kemény, érett cheddar sajtot. Ezek a golyócskák petrezselymes, illetve pirított tökmagos bundát kaptak, majd így kerültek fel az ínycsiklandozó szendvicsre.

Néhány szót ejtenék a krémsajtról, hiszen nem ugyanaz a termék, mint a sajtkrém, a krémsajtok semleges ízűek, ezáltal alkalmasak sütemények készítésére is. Ugyan sütemény készítés esetén legtöbbünknek a mascarpone jut eszébe, a gyártási technológiája teljesen más, mint a krémsajté, a mascarpone kizárólag tejszínből készül, préselés nélkül, míg a krémsajtok pasztőrözött, 33%-os zsírtartalmú tejből készülnek.

A sajtimádó szendvicsen kívül rukkolás feketeerdő sonkás szendvicsünk alapja is krémsajt, némi parmezan sajttal meghintve, a lazacos szendvics és falatka esetében is a citromos-kapros alapot krémsajttal készítjük, illetve babkrémünk elkészítéséhez is a krémes, enyhén sajtos selymességet is egy kis krémsajttal érjük el.

Ha már az alapot kiveséztük, térjünk is át Anglia egyik legkedveltebb sajtjához, a cheddar sajthoz, mely a szendvics fő díszeinek, a cheddar sajtgolyócskáknak alap alkotóeleme. Tehéntejből készült kemény sajtról beszélünk, mely ízében erőteljesen aromás, dióra emlékeztet. Tömör, szilárd állagú, mégis könnyen olvad, selymes lágy állagot vesz fel fogyasztásnál.

Trappista sajt, a magyar konyha oszlopos tagja

Végül pedig Sajtimádó szendvicsünk nem is lehetne teljes egy karakteres füstölt sajt nélkül. Mi szendvicsünknél Magyarország egyik legnépszerűbb sajtját, a trappista sajtot választottuk, mely füstölve igazán különleges ízkombinációt alkot a többi sajttal. A trappista sajt francia eredetű félkemény sajt, melyet eredetileg trappista szerzetesek készítettek. Sajtimádó szendvicsünkön kívül magyaros hidegtálunkon is természetesen megtalálható.

Szendvicsek és falatkák közkedvelt alkotóeleme: Gouda sajt

Következőleg egyik személyes kedvencemről, a gouda sajtról szeretnék pár mondat erejéig írni, több szendvicsünk és falatkánk esetében is megjelenik, többek közt csípős körözött krémes kolbászos szendvicsünknél és falatkánknál, a majonézes burgonyasaláta alapú szendvicsek és falatkák közül paprikás szalámis és marhapárizsis szendvicsünk és falatkánk is gouda sajtot kapott, illetve az olasz érlelt sonkás, vagyis prosciutto crudo szendvicset és falatkát is ezzel az isteni finom holland sajttal párosítottuk. A gouda sajt eredetileg Hollandiából származik, de sok más európai konyhában is tökéletesen megállja a helyét. A hollandok büszkeségénél fontos, hogy minél régebb óta érlelik, annál keményebb sajt keletkezik az amúgy sem puha sajtféléből. Különösen tökéletes választás a gouda sajt egy finom vacsora zárásaként sajttálon, kockákra vágva, mi is előszeretettel választottuk sajtos hidegtálunkhoz a gouda sajtot is.

Aromákban és illatokban gazdag márványsajt

Következzen most egy sokak számára megosztó sajt, a kékpenészes sajt. Márványsajt krémes feketeerdő sonkás szendvicsünk és falatkánk esetében a kéksajtok közül mi azért választottuk a márványsajtot (melyet krémünk készítésénél még tovább lágyítunk), mert valamelyest selymesebb, lágyabb ízvilágú, mint az olasz gorgonzola, vagy a brit stilton, ízében leginkább a francia roquefortra hasonlít. A márványsajt is tehéntejből készülő kékpenészes sajt, kékes színét a Penicillium roqueforti penészgomba adja. Mi krémünk esetében a karakteres márványsajtot némi sajtkrémmel enyhítjük, azonban az így kapott ízvilágot megspékeljük egy kis dióval is. Egyik személyes kedvencem ez a szendvics, illetve falatka, egyedülálló krémünk tökéletes ízharmóniát alkot a finom német feketeerdő sonkával. Természetesen olszlopos szereplője a márványsajt a sajtos hidegtálnak is.

Camembert, a sajtok egyik királynője

Ha már a nemespenészes sajtoknál tartunk, megemlíteném camembert sajtos szendvicsünket és falatkánkat, mely egy világhírű francia lágy sajt. Bevallom, sokáig tesztetlük a különféle camembert sajtokat, mire megtaláltuk a megfelelőt, melyet jó szívvel használunk fel baconnel, dióval és szőlővel gazdagított szendvicsünkön, falatkánkon és persze sajtos hidegtálunkon. Fontos megjegyezni, hogy az eredeti, autentikus camembert sajt nyers tejből készül, ezáltal sokkal erőteljesebb, karakteresebb illata van, lágyabb állaga, mint a pasztőrözött tejből készült társainak, melyek ízvilágukban szintén egyedülálló élményt nyújtanak, azonban illatuk valamennyivel enyhébb.

Mozzarella, a mindenkori kedvenc

Végezetül pedig követezzen talán legnagyobb kedvencem, a mozzarella sajt. A dél-olasz friss sajt Campania tartományból származik, itt a 16. század óta változatlan recept alapján fekete vízibivaly zsíros tejéből készítik. A sajt zsíros alapanyagát addig nyújtják, gyúrják, amíg az formázhatóvá nem válik. Hagyományosan frissen árulják, kereskedelemben azonban sós lében tárolva, hiszen ezáltal valamelyest megnyújtható a szavatossági ideje az amúgy nagyon hamar romló sajtnak.

Imádom Olaszországot, a gasztronómiájáért pedig teljesen odáig vagyok. Szicíliai nyaralásunk során azon kaptam magam, hogy már 5. napja a híres caprese salátát kértem ebédre, mely paradicsomból és mozzarellából áll. Ezt a salátát sosem tudnám megunni, de természetesen egy olasz pizzát vagy tésztát sem, az isteni fagylaltokról nem is beszélve. Otthon is rengeteg mozzarellát fogyasztunk, persze a friss verzióját. Finom a füstölt változata is, melyet pizzafeltétként használok előszeretettel. Persze sosem lesz olyan finom az általam készült pizza, mintha például Rómában vagy Nápolyban, de szorgalmasan próbálkozom, kísérletezem 😊.

Visszatérve a mozzarellához, bazsalikomos pestos mozzarellás szendvicsünket és falatkánkat is az olasz caprese saláta jegyében igyekeztünk elkészíteni, megbolondítva egy krémes bazsalikomos pesto-s alappal. Mozzarella golyócskák természetesen helyet kaptak a sajtos hidegtálunkon is.

Remélem hasznos volt ez a rövid sajtos kalauz, mely sajtokat melyik szendvicsen, falatkán vagy hidegtálon találod, esetleg a szendvics rendelés átgondolása is eszerint mehet végbe. Ha bármilyen további kérdés merülne fel Benned, boldogan válaszolunk, az alábbi elérhetőségeken tudod velünk felvenni a kapcsolatot:

+3630/516-6020

hello@oryxizek.hu